Újabb 26 szalakótára került nyomkövető Romániában

A Milvus Csoport és a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség projektcsapata a tavalyi évhez hasonlóan, idén is nyomkövetőkkel látott el szalakótákat a ROLLER LIFE+ projekt keretében. A júniusi terepkiszállások alkalmával 25 szalakótára került geolokátor, egy pedig műholdas jeladót kapott.

A geolokátorok felhelyezése a műholdas jeladóknál használt módszerrel történt, miután a tavalyi ágyékhámos megoldás nem bizonyult megbízhatónak (a madarak jórésze lecsípte a hámot magáról). A készüléket egy műanyag lapra ragasztottuk, amit teflonszalag segítségével rögzítettünk a madarak farháti részére. A svájci madárkutató intézettel kötött megállapodás értelmében a geolokátorral felszerelt madarakból vett vértmintákon az intézet munkatársai malária tesztet végeznek.


Teflonszalaggal rögzített geolokátor (Fotó: Tóth Zsófia).

Az utolsó műholdas jeladónk az érmelléki Ottomány település mellett talált gazdára. A választás azért esett rá, mert jelenlegi ismereteink szerint a legészakabbi költő szalakóta pár Nyugat-Romániában. A PTT adót a tojóra helyeztük fel, aki az Otília nevet kapta. Reméljük, hogy mozgását hosszú ideig követhetjük a http://satellitetracking.eu/ oldalon.

További érdekessége, hogy a faj több mint 30 év után idén jelent meg ismét az Érmelléken, a szalakótavédelmi projekt keretében kihelyezett mesterséges költőládában, az egyik C5 akció ültetésének helyszíne mellet.


Az ottományi pár költőhelye (Fotó: Bărbos Lőrinc)

A műodúk által biztosított költőhelyeknek köszönhetően idén Bihar megyében egy erős észak irányú terjeszkedést figyelhettünk meg, aminek eredményeként a projektterület két új Különleges Madárvádelmi Területen (SPA) jelent meg szalakóta.


A Bihar megyei populáció terjeszkedése: 2018-ban új helyen megjelent párok helyzete (piros kör)
az Álcsi-völgy és Nyírség és Érmellék SPA-ban (Milvus Csoport).

Bărbos Lőrinc