MŰHOLDAS JELADÓVAL FELSZERELT SZALAKÓTÁK ROMÁNIÁBAN

2017.07.13.  11:18

A ROLLER LIFE projekt keretében Romániában először kerültek műholdas jeladók szalakótákra.

Júniusban elkezdődött a szalakóták műholdas jeladózása Románia nyugati munkaterületein is. Június 13.-án, Arad megyében négy madarat sikerült befogni, három tojót és egy hímet, melyek közül kettőre szereltük fel jeladót.

A madarak kiválasztásánál figyelembe vettük, hogy jó kondícióval rendelkezzenek, korán kezdett költésük legyen, valamint hogy nagy fészekaljjal rendelkezzenek. 


„Ágyaˮ nevű tojó madarunk, aki nevét a közeli településről, Ágyáról kapta (Fotó: Daróczi J. Szilárd).


 „Mártonˮ nevű hím madár elengedés előtt, aki nevét a közeli településről, Szentmártonról kapta (Fotó: Daróczi J. Szilárd).

A harmadik madár befogására 22.-én került sor Nagyszalonta térségében, Bihar megyében. A kiválasztott pár hím madarát a kora délelőtti órában fogtuk be a fészeknél, és meglepetésünkre egy hazai, romániai gyűrűt viselt. Leellenőrizve kiderült, hogy fiókaként jelöltük 2012. július 11.-én a befogás helyétől 51 kilóméterre délre lévő Szentmárton mellett.


„Bíróˮ adózás utáni szabadon engedése. Nevét a költőhelyének toponímájáról „Bíró-bányaˮ kapta (Fotó: Nagy Attila).

A három jeladós nyomkövetővel felszerelt madár mozgása, illetve vonulási útjaik hamarosan követhetőek lesznek egy interaktív felületen, a http://rollerproject.eu/hu/content/jelados-nyomkovetes-0 oldalon is. 

Daróczi J. Szilárd

Kampanjer! 100% Autentisk Menns Under Armour Karri En Basketball Nike Sko St?rrelse 10 Fullf?rt 846588beL