2015.10.26 13:23

A Szalakóta védelmi program egyik projektterülete a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési térségében a HUBN1005 területkódú Kesznyéten. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet 1990-ben lett védetté nyilvánítva, majd a NATURA 2000 hálózat kijelölése kapcsán vált Kesznyéten különleges madárvédelmi területté. 

Kesznyéten (Fotó: Szitta Tamás).

A szalakóta megjelenésének gyökerei nem nyúlnak olyan mértékben a múltba e területen, mint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság más pusztai helyszínein (Borsodi-sík, Hevesi-sík); azonban a faj megjelenése épp ezért igazi érdekesség és sikertörténet számunkra.

Az MME Bükki Helyi Csoportja által 23. éve folytatott védelmi projekt kapcsán kezdődött el nagyobb tételben a „D” odúk kihelyezése a területen, melyekben egy ideig csak a „szokványos fajok” – seregély (Sturnus vulgaris), mezei veréb (Passer montanus) - telepedtek meg.

Az első szalakótapár 10 éve; 2005-ben jelent meg a körzetben, ettől kezdve bíztunk benne, hogy további párok megtelepedésére is számíthatunk. Sajnálatos módon azonban a 2006-2007-es években ezen madarak eltűntek, 2008-ban viszont újra megjelentek, és azóta a fészkelő párok száma folyamatosan növekszik!

A 2015-ös évet a terület 48 db mesterséges D típusú odúval indította, melyből tavasszal 5 tönkrement. A megmaradt odúkban 32 pár szalakóta kezdte meg a fészkelést, ezekből 29 költés volt sikeres. Ez azt jelenti, hogy az odúk több, mint a felében költött a faj, ezáltal kimutathatóvá vált, hogy a madár e védelmi eszközzel tökéletesen megtelepíthető és az állomány tovább növelhető az eltartóképesség mértékéig.

A területen színesgyűrűvel először Szitta Tamás jelölt szalakótát 2015. július 31-én, és ez a madár volt egyben az MME Bükki Helyi Csoportjának utolsó meggyűrűzött példánya is az idei terepszezonban. 

Kesznyéten első színesgyűrűs szalakótája (Fotó: Szitta Tamás).

Természetesen azonban nemcsak a szalakóta képvisel jelentős természeti értéket a Kesznyéteni pusztán. E terület kanyargó folyóival, mocsaraival, vízparti nádasaival más védendő madárfajoknak is élőhelyéül szolgál.

Ártéri erdő (Fotó: Szitta Tamás).

A terület ártéri erdeinek ritka, fokozottan védett fészkelői a fekete gólya (Ciconia nigra) és a réti sas (Haliaetus albicilla). Gémtelepeiben a szürkegém (Ardea cinerea), bakcsó

(Nycticorax nycticorax), nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) mellett költ a vörösgém (Ardea purpurea), selyemgém (Ardeola ralloides), a nagy-, (Ardea alba) és újabban kiskócsag (Egretta garzetta) is. A legnagyobb problémát a területen a vízpótlás jelenti, melynek hatékonyabb megoldásán jelenleg is dolgoznak. Vizes években a harisnak (Crex crex) is jelentős állománya költ a körzetben.

A szalakótához hasonlóan „várva várt” faj a vidéken a kékvércse (Falco vespertinus), melynek csak időszakos költése volt eddig regisztrálható. Kisebb gyülekező helyek találhatók a területen, és az ideálisnak tartott élőhelyeken odútelepek állnak a faj rendelkezésére. Hasonló státuszt képvisel a kerecsensólyom (Falco cherrug). Az aktív védelmi munkák eredményeként már a ’90-es években költött a természetvédelmi körzet törzsterületén, de jelenleg „kiköltözött” a szomszédba, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területére. Ugyanakkor nagy öröm, hogy a parlagisas (Aquila heliaca) megjelent, mint költőfaj az utóbbi években.

Nagy reményt fűztünk ahhoz, hogy a területen ismert hamvas rétihéják (Circus pygargus) idén sikerrel repítenek, de sajnos feltehetően – a tavalyihoz hasonlóan – ismét a vaddisznók áldozatává vált a fészekalj. A MME Hamvas rétihéja munkacsoportjának tájékoztatása szerint idén rendkívül lecsökkent úgy a költőpárok száma, mint a költés sikeressége az egész országban. 

Tiszalúci gyűrűzőtábor (Fotó: Szitta Tamás).

A Bükki Helyi Csoport Zákány Albert illetékes természetvédelmi őr és Somoskői Péter helyi csoport alelnök főszervezésében idén júliusban szervezett másodjára gyűrűzőtábort e területen a Bátka-közben, Tiszalúc nagyközség mellett. A két hét folyamán így kimutathatóvá vált a terület erdei-, nádas-, és bokros területének madárvilága. Ez idő alatt 36 madárfajt sikerült megfogni, a leggyakoribbnak a cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), a mezei veréb (Passer montanus), és az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris) számított, de nagy fülemüle (Luscinia luscinia), és fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon) is került a függönyhálókba.

A legnagyobb meglepetést a július 27-én este megfogott hím karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) okozta. A madár Tóth Pál táborvezetésében került a hálóba, és a Madárgyűrűzési Központ szerint eddig ez volt a 15. regisztrált karmazsinpirók gyűrűzési adat Magyarországon, ami igazolja e faj megkerülésének ritkaságát.

Hím karmazsinpirók (Fotó: Porteleki Szilvia).

A védett barna rétihéja (Circus aeruginosus), - mint nádasban élő ragadozómadár – gyakori volt a tábor környékén. A gyűrűzőtáborba került tragikusabb körülmények között egy másodéves hím példány, melynek jobb szárnya wobbler áldozatává vált. A műhal a zsinórral rátekeredett a madár szárnyára, és ahogy rángatta magát – mert fennakadt egy fára - el is törte azt, így a sérülései miatt nem volt szabadon engedhető. Miután letekerték szárnyáról a csalit, a szállítása idejére természetes pózban rögzítették azt, majd a madár a Hortobágyi Madárkórházba lett szállítva. Fokozottan védett ragadozómadarakat is fenyeget ez a horgászati eszköz; korábban a területen egy rétisas is volt, melynek a wobbler a csőrébe akadt.

A sérült barna rétihéja (Fotó: Godó Laura).

A táborban egy éjszaka erejéig néhány kisemlős csapdát is kitettünk, és a fogások alapján a térség leggyakoribb rágcsálójának a pirókegér (Apodemus agrarius) bizonyult. Egy példányban a törpecickányt (Sorex minutus) is sikerült kimutatnunk, de nyilvánvalóan megtalálhatóak a területen a hazánkban „közönséges” rovarevő és rágcsáló kisemlősök is. Kulcsszerepe lenne a ragadozómadarak előfordulása szempontjából a jelenleg csak kisszámban előforduló ürgének (Spermophilus citellus). A vizes élőhelyeken helyenként megtalálhatjuk a visszatelepített hód (Castor fiber) életnyomait és a vidra (Lutra lutra) zsákmánymaradványait.   

Pirók erdei egér (Fotó: Szitta Tamás).

Mindezek mellett más élőlénycsoportok ritkaságainak is otthont ad a terület: Halak közül a fokozottan védett lápi pócnak (Umbra krameri), a védett réti csíknak (Misgurnus fossilis), lepkék közül a díszes tarkalepkének (Euphydryas maturna), hüllők közül az őshonos mocsári teknősnek (Emys orbicularis) és az év kétéltűjének; a dunai tarajos gőtének (Triturus dobrogicus) is.

Kesznyéten idei kirepülés előtti szalakótája (Fotó: Szitta Tamás).

A Kesznyéteni puszta alkalmas élőhelyül szolgál a szalakóta számára, hiszen rendelkezésre állnak a legeltetett füves élőhelyek és az eredeti ártéri erdő maradványai. Hosszú távú célunk, hogy a Tisza menti síkságok jelenlegi szalakóta állományait összekössük, hogy egy stabil, megújulásra képes összefüggő állomány jöjjön létre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot érintő területeken.

A következő évben több színesgyűrű felhelyezését tervezzük a Kesznyéten szalakóta-fiókáira, hiszen érdekes adatokkal szolgálhat hogy e viszonylag fiatal állomány merre fog mozogni a későbbiek folyamán.

Hák Flóra, Szitta Tamás, Zákány Albert 

Air Jordan 12 Low