Szalakótavédelem a Felső-Kiskunságban - beszámoló a 2022-es évről

2022-ben 282 szalakóta számára kihelyezett odú ellenőrzését végeztük el a Felső-Kiskunságban és környékén, amely során közel 200 párt sikerült regisztrálnunk.

Április végétől folyamatosan érkeztek vissza Afrikából az egyedek, de legtöbb május közepén érte el a hazai költőhelyét.

Június elején megindult a költőodúk ellenőrzése és az öreg példányok jelölése. Összesen 66 adult madár került kézre és ebből 38 volt új gyűrűs, 28 pedig korábban jelölt egyed. A szezon során összesen 330 fiókára került ornitológiai gyűrű.
A kuvik számára kihelyezett szivar alakú odúkban is előfordult költésük, idén 3 ilyen esetet jeleztek, amelyből kettő volt sikeres. Nem gyakori eset, hogy a szalakóta "félig nyitott" vércsládát választ költőhelyéül. Idén Kunszentmiklós és Apaj határában észleltünk ilyet, mindkettőben 3-3 tojást találtunk. Egyre több természetes odúban költő pár ismert országszerte, számos helyen megtaláltuk ezeket a költőhelyeket mi is. Idén 2 helyen bizonyítottuk a költést harkály által vájt üregben. Az ilyen költőhelyek keresésére kevés idő jut, így azokat tudjuk regsztrálni, amelyekbe épp "belefutunk".


Kotló gyűrűs szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba)

Az eredmények a következők voltak:

A működési területünkön ellenőrzött odúkban és az ismert természetes költőüregekben 196 pár fészkelt.

  • Az általunk kihelyezett és fenntartott (202 db.) odúkban 126 pár,
  • a Kuvik Oltalmi Egyesület (2019-től az MME Budapesti hcs által kezelt 14 odúban) 12 pár,
  • a cseh madarászok által kihelyezett és általunk fenntartott 51 odúban 42 pár,
  • hengeres kuvik odúban 3 pár (Kuvik Oltalmi Egyesület fenntartásában) költött.
  • egyéb odúkban (15 db) 9 párt észleltünk,
  • vércseládában 2 párt,
  • természetes odúban 2 párt találtunk.

2020-ban költött első alkalommal szalakóta Budapest közigazgatási határán belül. Két párt észleltünk tavaly és idén is, amelyek most 4-4 fiókát reptettek.


Búbosbanka tojások (Fotó: Lendvai Csaba)


Kb. egyhetes szalakóta fiókák (Fotó: Lendvai Csaba)


Kicsivel idősebb szalakóta fiókák (Fotó: Lendvai Csaba)


Anyányi szalakóta fiókák (Fotó: Lendvai Csaba)

Az idei évben 5 pár kuvik és 3 pár füleskuvik költött az odúinkban. Csóka 12 odúnkban telepedett meg főleg Dömsöd és Bugyi határában. Egy esetben búbosbanka nevelt 4 fiókát, 8 pár mezei verébnek is biztosítottunk költőhelyet, de széncinege fészekaljjal is találkozunk munkánk során.


Kotló füleskuvik (Fotó: Lendvai Csaba)


Tollas füleskuvik fióka (Fotó: Lendvai Csaba)

2 esetben kivadult házi méhek foglalták el az odúkat.

Segítségünkre voltak az idei évben: Balics Gábor, Bárdos Imre, Csortos Csaba, Eperjesi Katalin, Eperjesi Zoltán, Gara Patrícia, Jandó Benedek, Judák Tamás, Juhász Imre, Karcza Zsolt, Kazi Róbert, Kiricsi Ágnes, Laczkó Szabolcs, Lopusny András, Lugosi Csenge, Lukács Katalin, Molnár Petra, Nyáry Zsigmond, Ozogány Katalin, Ócsai Péter, Sarlós Dávid, Schrodt Olivér, Spilák Csaba, Szabó Eszter és Sztrehárszki Lili.

Köszönjük a Duna-Ipoly és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, és a Kuvik Oltami Egyesület szakmai együttműködését, illetve az 1000 Odú Társaság támogatását!

Köszönjük önkénteseinknek az áldozatos munkát!

*Budapest, Alsónémedi, Bugyi, Kiskunlacháza, Apaj, Dömsöd, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Bösztör (Szabadszállás), Tass, Szalkszentmárton, Tatárszentgyörgy, Dabas, Pusztavacs, Ladánybene, Kunbaracs, Kunadacs, Lajosmizse, Vecsés, Üllő, Csévharaszt, Monor, Vasad