Szalakótavédelem a Felső-Kiskunságban - beszámoló a 2020-as évről

2020.08.30.

Az idei terepszezon is sok munkával és szép eredményekkel zárult. 2020 tavaszán a kihelyezett odúk állapotát ellenőriztük, ha szükséges volt javítottuk vagy cseréltük őket.


Odúellenőrzés és egy gyűrűzés után szabadonengedésre váró szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba). 

Az idei évben - hasonlóan a tavalyihoz - két hét késéssel érkeztek a szalakóták. Június elejétől egyre több madár kezdett költésbe, az első benyomásunk az volt, hogy többen vannak mint tavaly. Volt több olyan odú is, ahol július elején vagy közepén raktak tojást, ezek valószínűleg pótköltések lehettek. Nagyon vártuk a negyedik telét is sikeresen túlélő műholdas jeladóval felszerelt Elevent is, aki május 17-én ért haza, mindössze 1 nappal korábban, mint tavaly. Reméljük, hogy hamarosan megkezdi útját - immáron ötödik alkalommal - dél-afrikai telelőhelyére.


Szalakóta fiókák (Fotó: Lendvai Csaba). 

Június elején megindult a költőlodúk ellenőrzése, és az öreg példányok jelölése. Összesen 71 adult madár került kézre és ebből 36 volt új gyűrűs, és 35 korábban jelölt egyed.

A kuvik számára kihelyezett szivar alakú odúkban is előfordult költésük, idén 4 ilyen esetet jeleztek. Az idei évben is ellenőriztünk Kunszentmiklós, Tatárszentgyörgy, Kunadacs, Kunbaracs, Kunpeszér, Ladánybene és Lajosmizse térségében cseh madárvédők által kihelyezett odúkat (52 db.).

Az eredmények a következők voltak:
A működési területünkön ellenőrzött odúkban 195 pár fészkelt. Természetes odúban 5 pár költését észleltük. A teljes állomány a vizsgált területen* tehát 200 pár.

  • Az általunk kihelyezett és fenntartott (229 db.) odúkban 122 pár,
  • a Kuvik Oltalmi Egyesület (2019-től az MME Budapesti hcs által kezelt, 18 db.) odúiban 12 pár,
  • a cseh madarászok által kihelyezett és általunk vizsgált 52 odúban 37 pár,
  • hengeres kuvik odúban 4 pár (Kuvik Oltalmi Egyesület fenntartásában) költött.
  • Egyéb odúkban 20 párt észleltünk,
  • természetes odúban 5 párt találtunk.

2020-ban költött első alkalommal szalakóta Budapest közigazgatási határán belül. Két párt észleltünk, 3 illetve 4 fiókát neveltek fel.

Az idei év érdekessége volt, hogy a szokásosnál jóval több kuvik foglalta odúinkat, 8 párt találtunk. A füleskuvikok viszont csak 4 odúban jelentek meg, ami alacsonyabb szám a korábbi évekhez viszonyítva.


Kuvikfióka (Fotó: Lendvai Csaba). 

Csóka 6 odúnkban költött Dömsöd és Bugyi határában, sok helyen mezei veréb is megtelepedett.

5 esetben kivadult házi méhek foglalták el az odúkat.

Segítségünkre voltak az idei évben: Abonyi Ottó, Bárdos Imre, Csesznik Bence, Csipak Ármin, Eperjesi Zoltán, Jandó Benedek, Juhász Imre, Karcza Zsolt, Kazi Róbert, Kristály Boglárka, Lopusny András, Lukács Katalin, Meszlényi András, Moharos Zsolt, Nyáry Zsigmond, Ozogány Katalin, Ócsai Péter, Schrodt Olivér, Sarlós Dávid, Spilák Csaba, Sztrehárszki Lili és Urbanek Katalin

Köszönjük önkénteseinknek az áldozatos munkát!

 

*Budapest, Alsónémedi, Bugyi, Kiskunlacháza, Apaj, Dömsöd, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Bösztör (Szabadszállás), Tass, Szalkszentmárton, Tatárszentgyörgy, Dabas, Pusztavacs, Ladánybene, Kunbaracs, Kunadacs, Lajosmizse, Vecsés, Üllő, Csévharaszt, Monor, Vasad