Sikeres szalakóta fészkelés Nógrád megyében
2020.08.05
Nógrád megyéből az 1970-es évek tájékán eltűnt a szalakóta, mint rendszeres fészkelő madárfaj.
Az utóbbi években azonban egyre gyakrabban fordultak elő kóborló példányok a Zagyva, valamint az Ipoly folyók mentén, így reménykedni lehetett, hogy a szalakóta újra megtelepszik a megyében. Ennek okán a legalkalmasabb élőhelyekre számos odú került kihelyezésre, melyek közül egyben már 2019-ben költésbe is kezdett egy pár.
A két tojásból az egyik sérült volt (Fotó: Molnár Márton)
Sajnos abban az évben a költés meghiúsult, idén azonban újra visszatértek a szalakóták az odúhoz. Július 9-én az első ellenőrzés során két tojást találtunk az odúban, melyek közül az egyik sérült volt. Július 31-én a következő ellenőrzés során egy jól fejlett fióka volt az odúban, így újra sikeres szalakótafészkelést regisztrálhattunk Nógrád megyében.
A szalakóta számára kedvező legeltetett területek nagysága jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, valamint jelentős mennyiségű odú is kihelyezésre került Nógrád megyében, így reménykedünk, hogy ez az idei sikeres fészkelés egy mérföldkő lesz, és hosszú távon egy jelentősebb populáció alakulhat ki a térségben.
Molnár Márton