HUSZONÖT SZALAKÓTA GEOLOKÁTOROS JELÖLÉSE NYUGAT-ROMÁNIÁBAN

Vajdaságban jelölt (balra) és magyar gyűrűs szalakóta megkerülések a romániai munkaterületen (Fotó: Milvus Csoport).

2017.07.14.  12:55

Idén május 30. és június 6. között zajlottak az első odúellenőrzést célzó terepkiszállások, melyek során mintegy 250, a projekt ideje alatt kihelyezett szalakóta műodú került ellenőrzésre Románia nyugati, alföldi részén. Első körben a szalakóták által legsűrűbben lakott két térséget vizsgáltuk meg, hogy képet kapjuk a foglalási arányokról illetve a fészekaljak stádiumáról. 

Bemutatjuk legújabb jeladós madarainkat

"Hadnagy" szabadon engedése, immáron jeladóval a hátán (Fotó: Ampovics Zsolt).

2017.06.29. 15:14

Idén újabb 4 szalakótát láttunk el jeladós nyomkövetővel, hogy még több információt kapjunk vonulásukról, illetve telelőhelyeikről. Az így gyűjtött információk segítségével többet tehetünk védelmük érdekében, hiszen kapcsolatba léphetünk az érintett országok természetvédelmi szervezeteivel és rajtuk keresztül kezdeményezhetjük a legfontosabb pihenő-, és telelőterületek védetté nyilvánítását.

Elkezdődtek a faültetések a Szalakótás Gazda Programban

Facsemeték ültetése (Fotó: Rollerproject).

2017.03.27. 9:59

Kezdetét vette a facsemeték ültetése a Szalakótás Gazda Program keretében. A Rollerproject egyik kiemelt feladata, hogy megkeresse és összefogja azokat a gazdálkodókat, akik a gyepgazdálkodás mellett annak természetvédelmi vonatkozásait is szem előtt tartják. A Szalakótás Gazda Programnak elnevezett önkéntes hálózathoz mintegy 75 gazdálkodó csatlakozott az Alföld teljes területén, akiknek a program madárodúkat, T-ülőfákat, őshonos facsemetéket és szakmai tanácsadást is biztosít.

Oldalak