A szalakóta védelme a Kárpát-medencében

2014.10.08.  12:37

Az Európai Unió Life+ programjának támogatásával 2014 szeptemberében megkezdődött a „Szalakótavédelem a Kárpát-medencében” című projekt. A pályázat végrehajtása során magyar és román szakemberek együtt dolgoznak a Kárpát-medence szalakóta állományának védelme és megerősítése érdekében.

A két ország szalakóta populációja – Európa más területeihez hasonlóan – nagymértékű csökkenést mutat az 1980-as évek óta. A csökkenés legfőbb okai a megfelelő költő- és táplálkozóhelyek eltűnésében, a rosszul szigetelt középfeszültségű elektromos vezetékek által okozott áramütésekben, illetve a vonulás és telelés során bekövetkező negatív hatásokban keresendő.


Szalakóta (Fotó: Horváth Tibor)

Az intenzív mezőgazdasági termelés miatt a régi füves puszták mára már nem szolgálnak megfelelő mennyiségű élelemmel a szalakóták számára. A faj tipikus vártamadár, a rovarokból és kisebb gerincesekből álló táplálékára kiemelkedő tereptárgyakról csap le, s az elektromos tartóoszlopok sok esetben az egyetlen magaslati pontot jelentik a gyepek felett. A tartóoszlopok megfelelő szigetelésének hiányában a madarakat gyakran végzetes áramütés éri. Költőterületeik is megcsappantak, régen a tanyák környékén mindig akadtak megfelelő méretű odvak, repedések, melyek napjainkra szinte teljesen eltűntek.

A projekt során a szakemberek több oldalról közelítik meg a problémát annak érdekében, hogy  hosszú távon is fenntartható eredményeket érjenek el. Ehhez a következő tervet dolgozták ki:

  • demonstratív jellegű élőhely-rekonstrukciókat hajtanak végre és költőládákat helyeznek ki,
  • a szalakótás gazda program során népszerűsítik a madárbarát gazdálkodási módszereket,
  • jeladós nyomkövetővel ellátott madarak segítségével feltérképezik a vonulási útvonalakat és a telelőterületeket,
  • áramszolgáltató cégek közreműködésével elektromos tartóoszlopokat szigetelnek, madárbarát szigetelési technológiákat népszerűsítenek szakmai körökben
  • mindemellett ismeretterjesztéssel segítik a projekt fajvédelmi munkálatait.

A tervek között szerepel a Szalakóta Látogatóközpont megnyitása is, mely nagyban hozzájárul majd az ismeretterjesztési munkákhoz. A látogatóközpont a szegedi Fehér-tó mellett konferenciateremmel, vendégszobákkal, kilátóval és tanösvénnyel várja majd a látogatókat.

A projekt célja, hogy 2019-re 20%-kal növekedjen a szalakóta populáció mindkét ország Különleges Rendeltetésű Madárvédelmi területein. A hosszú távú fenntarthatóság érdekében szoros együttműködésre lesz szükség a gazdálkodók, a természetvédők és áramszolgáltató cégek között.

Göcző Gabriella, Tokody Béla