Szalakóta roadshow beszámoló

2017.07.28.  15:40

Idén négy helyszínen tartottunk szalakóta gyűrűzési bemutatót, melyek során a látogatók közelebbről megismerkedhettek a fajjal. Pest megyében Apaj környékén, Csongrád megyében Szegednél, míg Tiszaújváros közelében két helyszínen vártuk az érdeklődőket.


Szalakóta fióka (Fotó: Béres István). 

A Borsodi-síkon a bemutató-gyűrűzés a tavalyi sasőrző tábor területén került megrendezésre, ezért a helyszín nosztalgikus hangulatot ébresztett több látogatónkban is. A környék szalakóta-állománya az új odúk kihelyezésével folyamatosan nő, s errefelé geolokátort is tettünk pár öreg madárra. A program során 3 "D" típusú odút ellenőriztünk le, ezekből 2-ben voltak fiókák. A találkozó végén egy vércsetelep vörös vércse fiókáinak életébe nyertünk bepillantást.


Odúellenőrzés (Fotó: Dobák András).
 

A másik Tiszaújváros közeli helyszínünkön,  a Polgári-halastavakon egy nagy eső után indult a program. A madármegfigyelésen ennek ellenére több mint 70 résztvevő volt, majd kicsit megfogyatkozva, kb. 25 személy részvételével gyűrűztünk szalakóta, kék- és vörös vércse fiókákat Görbeháza határában. Hét odúban 4-4 fióka lett jelölve. A hét odúból 3 pár már az új típusú Schwegler odúban költött.


Madármegfigyelés (Fotók: Görögh Zoltán). 


Kék vércse fióka (Fotó: Görögh Zoltán). 

Apaj környékén a délelőtt folyamán öt fészekaljnyi szalakótát gyűrűztünk. Mind az öt szalakóta odúban különböző korú fiókák voltak, így a körülbelül 30 látogatónk jó képet kapott a szalakóta fiókák növekedési fázisairól. Az érdeklődők szerencsére egy vörös vércse családdal is megismerkedhettek.


A szegedi Fehér-tavi gyűrűzőállomás (Fotó: Tokody Béla).


Az új típusú Schwegler odú (Fotó: Görögh Zoltán).

Csongrád megyében a szegedi Fehér-tó gyűrűzőállomásán tartottunk bemutatót. Az állomás mellett, egy fűzfán költő szalakóta-pár 4 kirepülés előtt álló fiókáját láttuk el fém-és kivételesen színes gyűrűkkel is, amelyek a távolról történő azonosításukat teszi lehetővé a szerencsés kutatóknak. A hamarosan bekövetkező kirepülés után a következő hónapot a repülési készségek tökéletesítésével és a táplálékszerzéssel fogják tölteni fiókáink, majd szeptember elején távoznak hosszú utazásukra, amely Afrika déli részére viszi őket. Reméljük jövőre találkozunk velük ismét!

Hák Flóra, Görögh Zoltán, Tokody Béla, Lendvai Csaba, Göcző Gabriella