Jeladó került egy felső-Kiskunsági szalakótára

2016.06.16.  12:34

Az idei évben lehetőség adódott, hogy egy Apaj környéki szalakótára is műholdas jeladó kerüljön. 


"Eleven" jeladóval a hátán (Fotó: Lendvai Csaba). 

A területen a több mint 10 éves munka eredményeképpen erős állomány alakult ki. Az előzetes megfigyelések alapján arra törekedtünk, hogy egy korán érkező és elsőként költésbe fogó egyedet sikerüljön befogni és megjelölni. A csapat több területet meglátogatott, végül a puszta szívében egy kis erdőfoltban találtunk rá a megfelelő madárra, amely az Eleven nevet kapta. A stáb kitartó és precíz munkája nyomán sikerült megfelelően felszerelni a jeladót, amely reméljük sok hasznos adatot fog szolgáltatni. 


A jeladó felszerelése (Fotó: Lendvai Csaba). 

A nap folyamán több öreg madarat is sikerült megjelölni, köztük egy 5 éve gyűrűzött példány is. Több 6 tojásos fészekaljat találtunk, ami nagyon jól az idei költés szempontjából. A munkában részt vettek a Budapesti helyi csoport önkéntes csapatának tagjai, a Madárgyűrűzési központ lelkes párja és projekt menedzsment stáb jeladó szerelésben tapasztalt munkatársai.


 "Eleven" szabadon engedése, immáron jeladóval a hátán (Fotó: Lendvai Csaba). 

Csaba Lendvai

Nike Jordan Superfly 2017