HUSZONÖT SZALAKÓTA GEOLOKÁTOROS JELÖLÉSE NYUGAT-ROMÁNIÁBAN

2017.07.14.  12:55

Idén május 30. és június 6. között zajlottak az első odúellenőrzést célzó terepkiszállások, melyek során mintegy 250, a projekt ideje alatt kihelyezett szalakóta műodú került ellenőrzésre Románia nyugati, alföldi részén. Első körben a szalakóták által legsűrűbben lakott két térséget vizsgáltuk meg, hogy képet kapjuk a foglalási arányokról illetve a fészekaljak stádiumáról. 


Fészekellenőrzés odútükör segítségével. A fészek tartalma egy mobil applikáció segítségével a mobiltelefon képernyőjén megjeleníthető (Fotó: Milvus Csoport).

Az elenőrzéseket követő napokon, június 7-10 között, két csapat összehangolva dolgozott öreg madarak befogásán, melyekre geolokátorokat szereltek fel.

Összesen 25 öreg szalakótára helyeztünk fel geolokátorokat, de a madarak színes gyűrűs jelölést is kaptak. Mindezek mellett, egy malária-kutatási tesztprogramhoz szükséges vérvételre is sor került.

A geolokátorok olyan kis készülékek, melyek egy vékony ágyékhám segítségével kerülnek felhelyezésre a madár hátának alsó részére. Ezek nem küldenek GPS jeleket mint a műholdas jeladók, hanem a nappalok és éjszakák váltakozásaiból és a fény erősségéből állapítják meg a madár tartozkodási helyét, rögzítik a pozíciót, hogy madarunk melyik féltekén, hozzávetőlegesen melyik régióban mozog. Ahhoz azonban, hogy megtudjuk a madarak vonulási útjait és információkat kapjunk a telelőterületekről, a madarakat a következő évben vissza kell fogni. Ekkor a geolokátorokat leszereljük és elküldjük a készülékeket az adatok letöltése és kielemzése végett.


Geolokátorok felszerelés előtt, és a madár hátára rögzítve (Fotó: Mikulaj Sándor).

Az általunk befogott madarak közül kettő viselt magyarországi gyűrűt, három madarat a Vajdaságban jelöltek, illetve egy példány volt saját visszafogás, egy általunk jelölt előző évi madár.


Vajdaságban jelölt (balra) és magyar gyűrűs szalakóta megkerülések a romániai munkaterületen (Fotó: Milvus Csoport).

Daróczi J. Szilárd

Nike Shox Avenue 808